Küldetésnyilatkozat
A Gál Ferenc Hittudományi Főiskola Egyháztörténeti Kutatócsoportja azzal a céllal jött létre 2009-ben Szegeden, a Szeged-Csanádi Egyházmegye mai központjában – különböző régiók, népek és vallások találkozási helyén –, hogy ideológiáktól mentesen, keresztény szemlélettel kutassa és hangsúlyozza az Egyház útját és életét annak történeti folyamatában. A transzcendensre nyitottan kívánja tanulmányozni, megóvni és bemutatni a keresztény hagyomány történeti és művészeti örökségét.
„Krisztus születése, a vég kezdete” – vélekedett Szent Bonaventúra a XIII. században. A második isteni személy megtestesülésével Isten beleszólt a történelembe, pünkösdi Szentlelke által pedig élteti az Egyházat, azt a közösséget, amelynek létéhez hozzátartozik történelme is, a teljes keresztény hagyomány, a tradíció. Ha e szenthagyományt feladnánk, magát az Egyházat adnánk fel. A múlt minél alaposabb megismerése alapvető fontosságú az ember számára tehát, mert ezáltal válik lehetővé a jelen pontosabb megértése, és a helyes önismeret kibontakozása.
A Kutatócsoport tagjai oktatói/tanári tevékenységet is folytatnak kutatómunkájuk mellett: részt vesznek a jövő oktatóinak, kutatóinak és tanárainak nevelésében, akik az Egyház titkának elkötelezett ismerőivé és továbbadóivá válhatnak. A cél, hogy jól elsajátítsák a különböző források kezelését, hogy azokat helyesen tudják értelmezni „nem mondva semmit, ami hamis, ugyanakkor nem hallgatva mindarról, ami igaz.”
A Kutatócsoport foglalkozik a magyar egyháztörténelem mellett az egyetemes egyháztörténelem kutatásával is a magyar sajátosságok és az egyetemes keresztény értékek összehasonlítása és bemutatása érdekében, amely például nemzetközi konferenciák szervezésében is megnyilvánul.
A Kutatócsoport a Szeged-Csanádi Egyházmegyében az 1930-ban alapított, ma Gál Ferenc nevét viselő Hittudományi Főiskola keretein belül jött létre, büszke jezsuita eredetű szellemiségére, alapjaira. A Kutatócsoport tagjai közül többen római tanulmányokat folytattak, többek között a Pápai Gergely Egyetem egyháztörténelmi fakultásán, amely még inkább lehetővé teszi azt, hogy a jezsuita lelkiség megmaradjon és tovább éljen.
Együttműködő intézmények
A Kutatócsoport a Szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Történettudományi Intézete, a Szegedi Móra Ferenc Múzeum együttműködésében tevékenykedik.
A Kutatócsoport székhelye Szegeden van, címe: Egyháztörténeti Kutatócsoport, Gál Ferenc Hittudományi Főiskola, Dóm tér 6. Szeged.