névnapja van.



Alumni belépés
Felhasználónév:  
Jelszó:

Jeles napok

 

 

Szent Imre Herceg

Szűz Mária

Szent Mihály, Szent Gábor, Szent Raffael

Szent Máté

Szent Gellért Püspök Vértanú

Pünkösd

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Nagyböjt

Vízkereszt

 

 

SZENT IMRE HERCEG 


Született 1000-1007 körül, meghalt1031. szeptember 2-án, Veszprém közelében.

 

november 5.

 

Szent István királynak és Boldog Gizellának a gyermeke. Nevelésére nagy gondot fordítottak, Szent Gellért 1015-tõl kezdõdõen hét éven keresztül tanítja a világi és lelki tudományokra.

Tizenöt éves korában apja vette maga mellé: „gondoskodott róla, hogy a nehéz kormány terhének viselésére igazhitû férfiak tanítása által, minél alkalmatosabb legyen, s azok tanításait vele naponként figyelmesen hallgattatá.” István király két törvénykönyve ismert, ezek bevezetõje az Intelmek Imre herceghez, amelyet az 1080 körüli legenda szavai szerint István "atyai szeretetének hevétõl indíttatva maga is összeállított (fia) számára egy könyvet az erkölcsi oktatásról, amelyben híven és barátilag, a lelki intelem szavaival szólt hozzá, oktatva õt, hogy mindenekelõtt tartsa meg a katolikus hitet, erõsítse az egyházi rendet, tartsa tiszteletben a fõpapok méltóságát, szeresse a fõurakat és vitézeket, szolgáltasson igazságot, és gyakoroljon türelmet minden cselekedetekor, fogadja szívesen a jövevényeket, és lássa el õket még szívesebben, tanács nélkül semmit se tegyen, eleit tartsa szüntelenül szem elõtt, és vegye példaképül õket, teljesítse az imádkozás kötelességét, és gyakorolja egyebek mellett a jámborság és könyörületesség erényeit".

Imre herceg 1030-ban a gyõri csatát vezette a Magyarországot megtámadó III. Konrád német császár ellen.

Szent István 1031-ben fiának a koronázására készült. Szent Imre 23 évesen kész arra, hogy egy nagyhatalmat vezessen. Imre herceget azonban vadászat alkalmával egy feldühödött vadkan halálra sebezte és szeptember 2-án meghalt.

Imre herceget 1083-ban avatták szentté atyjával, I. István királlyal és Gellért püspökkel együtt, amikor Szent László király mindhármuk oltárra emeltette.

Szent Imrét liliommal ábrázolják, példaképe a magyarságnak, elsõsorban az ifjúságnak.

 

 

SZŰZ MÁRIA

 

Magyarok Nagyasszonya

október 8.

Szent István király, 1038 Nagyboldogasszony napján Szûz Mária oltalmába ajánlotta a magyar koronát és országunkat. A Magyarok Nagyasszonya ünnepet XIII. Leó pápa engedélyezte 1896-ban, majd Szent X. Piusz az ünnepet október 8-ra tette. 1980-ban II János Pál pápa ezen a napon a Szent Péter bazilika altemplomában a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt kápolnát.

Legismertebb Mária-énekünk így kezdõdik: ,,Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk!''

 

 

SZENT MIHÁLY, SZENT RAFFAEL, SZENT GÁBOR

 

fõangyalok    

szeptember 29.

Mihály jelentése a héber Mikaél-bõl: „ki olyan, mint az Isten?”.
Fõangyal, a keresztény és a zsidó hagyományban egyaránt a legnagyobb angyalok között. Az Ószövetségben Dániel könyvében, az Újszövetségben a Jelenések könyvében szerepel. 
Az angyalok fejedelmeként küzd a sárkánnyal, a kísértõvel (aki tévútra akarja vinni az embereket) és legyõzi õt. 
A keresztény hagyományban, Szent Mihály tiszteletében az emberek erõt keresnek minden olyan támadással szemben, melyek Isten helyét akarják elfoglalni a szívükben, életükben.

Rafael, héber eredetû, jelentése: Isten meggyógyított. 
Rafael Tóbiás könyvében szerepel, ahol elõször Azarjaként mutatkozik be. Segít a nehéz helyzetekben a démonokkal szemben.
A keresztény hagyomány az úton levõk oltalmazójaként tiszteli. 

Gábor jelentése a héber Gabriel-bõl: „Isten embere”, „Isten erõsnek bizonyult”. 
Az Ószövetségben õ magyarázza meg Dánielnek látomása értelmét. 
Az Újszövetségben Zakariás elõtt jelenik meg, tudtul adva neki fia, Keresztelõ János születését, majd Máriát üdvözli hírül adva neki, hogy õt választotta ki Isten, hogy Fiának, a Megváltónak édesanyja legyen. 
A Hívõ ember számára Gabriel az ígéret, annak értelmezése, és az új élet, az új kezdet angyala.

 

 

SZENT MÁTÉ

 

apostol és evangélista

szeptember 21.


 Az apostol neve a héber Matthai görögösített alakja: Mattanja „Isten ajándéka” rövidítése. Az egyházi hagyomány Máténak tulajdonítja az „elsõ” evangéliumot. Máté evangéliumában található a Máté név, Márk és Lukács evangélistánál Lévi szerepel. Feltehetõleg kettõs nevet kapott: Máté-Lévi. Életérõl és haláláról nem tudunk biztosat. A kutatók számára nem egyértelmû, hogy Máté apostol azonos a Máté evangélium szerzõjével.

Máté hívást kapott Jézus követésére: „Ahogy a vámnál elhaladt, látta, hogy ott ül Lévi, Alfeus fia. Odaszólt neki: Az felállt és követte.” Mk 2,16

Máté evangéliuma különösen érzékeny a formálódó egyház életére. Szeretné, hogy tagjai hûségesen tanúskodjanak Jézusról, akinek megismerése, tanításának elfogadása új távlatot, értelmet ad az ember életének.

Máté evangéliumán keresztül úgy ismerhetjük meg Jézust, mint aki életünk mindennapi eseményein, történésein keresztül szól hozzánk, hogy döntéseinkben jó irányt találjunk és üdvözítõ terve szerint célba érjünk.

 

 

SZENT GELLÉRT PÜSPÖK ÉS VÉRTANÚ

 

A Szeged-Csanádi Egyházmegye védõszentje.

 

szeptember 24.

 

 

Velencében, 980 körül született, Bolgnában tanult, majd a velencei Szent György kolostorba tért vissza, ahol apáttá választották. Vágyott a Szentföldre, Jeruzsálembe. Útközben viharba került, a Dalmát partoknál talált menedéket. Itt, hajdani szerzetestársa gyõzte meg, hogy látogasson el Magyarországra. Szent István, a tüzes tekintetû, ékesen szónokló szerzetest Szent Imre nevelõjévé tette. Gellértet vonzotta a magány és Bakonybélbe vonult vissza, hogy tanuljon és imádkozzon. Egyetlen megmaradt könyve a Deliberatio supra hymnum trium puerorum, a Nabukodonozor által kemencébe vetett három ifjú énekérõl szóló elmélkedés.

Szent István a marosmenti egyház megszervezését bízta rá: 1030-ban csanádi püspök lett. Térítette a pogányokat, tanácsaival segítette az ország ügyeit, nemzetünket külföldön képviselte.

1046. szeptember 24-én, Budán a pogánylázadás alkalmával - két püspöktársával együtt - nyerte el a vértanúság koronáját.

1083. július 26-án, Csanádon avatták szentté, Szent László uralkodása alatt.

 

Szent Gellért csanádi püspöknek és vértanúnak a három ifjú himnuszáról szóló, elmélkedésébõl:

„Eddigi minden jótéteményét felülmúlva a Szentírás akkor a legirgalmasabb, amikor tanúsítja, hogy a mi ítélõ Bíránk elfogadja a bûnbánatot, és tanítja, hogy a mi Jóságos Megváltónk megbocsát…”

 

 

PÜNKÖSD

 

 

a Szentlélek kiáradásának ünnepe


Elnevezése a görög Pentekoste (ötvenedik nap) szóból származik. 
Bár a történelem folyamán önálló ünnepként is létezett, elnevezése egyértelmûen utal Húsvéttal való kapcsolatára. Krisztus föltámadása, mennybemenetele és a Szentlélek eljövetele ugyanazon húsvéti misztérium kiáradása. Tehát Pünkösd a húsvéti ünnepkörhöz tartozik, annak befejezõ, záró ünnepe. Erre utal az ünnepi szentmise prefációja is: „Te Húsvét szent titkát azzal tetted teljessé, hogy ezen a napon elküldted a Szentlelket azoknak, akiket az egyszülött Fiaddal való közösség révén gyermekeiddé fogadtál.” 

Az evangélium elõtti alleluja mintegy folytatásként kialakult ének, szekvencia legtöbbször már csak Húsvét és Pünkösd ünnepén hangzik fel. A pünkösdvasárnapi szekvencia jól megvilágítja, milyen vágyakozás elõzi meg a Szentlélek kiáradását, illetve milyen jelek, ajándékok elnyerésével lehet felismerni jelenlétét.

Jöjj, Szentlélek Istenünk, add a mennybõl érzenünk 
fényességed sugarát!
Jöjj, szegények Atyja, te, bõkezûség Istene, lelkünk 
fényed hassa át!
Édességes vigaszunk, drága vendég, szomjazunk, édes 
lélekújulás.
Fáradottnak könnyülés, tikkadónak enyhülés, sírónak 
vigasztalás.
Boldogságos tiszta fény, szállj meg szívünk rejtekén, 
híveidnek napja légy !

Ihleted, ha fényt nem ad, emberszívben ellohad minden 
élõ, minden ép.
Mosd meg, ami szennyezett, aszúságra hints vizet, 
orvosold a sebhelyet!
Simogasd a darabost, fölmelengesd a fagyost, útra vidd, 
ki tévelyeg!
Add, vegyék el híveid, kik hitük beléd vetik, 
hétszeres kegyelmedet!
Jámbornak jutalmazást, engedj boldog kimúlást 
mindörökké mennyeket!

 

 

GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY

 

Urunk Megtestesülésének hírüladása

2009 március 25.

Gyümölcsoltó Boldogasszony, Urunk Megtestesülésének hírüladása, egyik legrégibb egyházi ünnepünk. E napon arra emlékezünk, hogy Mária teljesen szabadon, tiszta szívvel ajándékozta oda magát Isten elgondolásának: „történjék velem a te szavaid szerint”. Jézus világba lépése a hírüladás e rejtett eseményével kezdõdött el.

„A Müncheni-kódex naptárában Máriának hirdetett napja, a szegedi eredetû Lányi-kódexben Testfogadó Boldogasszony, az Érdy-kódexben Asszonyunk Szûz Máriának szeplételen foganatja, a lõcsei kalendáriumban (1642) Boldogasszony fogadása, de már a Winkler-kódex naptárában és a Debreczeni-kódexben Gyümölcsoltó Boldogasszony, a moldvai, csángó Gajcsánában Gyimõcsótó, az angyali üdvözlet napja: Mária megfogant a Szentlélektõl. Már legrégebbi liturgikus emlékeink számon tartják.
A magyar vallásos néphagyományban Gyümölcsoltó Boldogasszony az oltás, szemzés napja. Országszerte máig általános szokás, hogy ezen az ünnepen kell oltani, szemezni a fákat, hiszen Szûz Mária is most fogadta méhébe Jézust.” 
(Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I, Budapest, Szent István Társulat, 1977, p. 31.)

 

Csanádi Albert
Himnusz Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére

Pange lingua virginalis
(16. század eleje)

Pange, lingua, virginalis
uteri praeconium,
quem ingressus Rex caelorum
formam sumpsit hominum,
et peperit sine viro
Virgo Mater filium.
Missus est ab arce poli
Gabriel ad Virginem,
oriundam de praeclaro
David regis germine,
desponsatam viro Ioseph
et Mariam nomine.
Ave, inquit, illibata
Virgo, plena gratia,
inter cunctas mulieres
benedicta filia,
cuius formam concupivit
Patris sapientia.
Illa tacens dum revolvit,
qualis salutatio
ista foret, mox audivit
referente nuntio:
Ne timeas, o Maria,
Dei digna Filio.
Invenisti nam gratiam
sola apud Dominum,
en concipies atque paries
Redemptorem hominum,
cuius nomen erit Iesus
suum salvans populum.
Erit magnus et Excelsi
Filius vocabitur,
et a Deo patris David
sedes ei dabitur,
et in domo Iacob sine
fine principabitur.
Et quomodo fiet istud,
nam virum non cognosco,
ait Virgo. Refert laeto
angelus oraculo,
Deum paris virginali
integro signaculo.
Nam Spiritus in te Sanctus
desuper illabitur,
a quo tuus venter virgi-
nalis faecundabitur,
et quem paris, Altissimi
Filius vocabitur.
Ne dubites, en, cognata
sterilis et vetula
Elisabeth, iam est sextus
mensis, quod est gravida,
quia nullum apud Deum
verbum impossibile.
Fiat mihi, sicut dicis,
ait Virgo nuntio,
en, ancilla summi Dei,
iussis eius annuo.
Mox concepit Deum sine
virili consortio.
          Zengjed, nyelv, a szûzi méhnek
angyali dicséretét,
melybe szállva ég Királya
formát öltött, emberét,
és megszülte férfi nélkül
Szûzanyánk a gyermekét.
Mennyországnak küldötteként
Gábor angyal lejöve:
szûzhöz, kinek nemzetsége
Dávid király nemzete,
neveztetik Máriának,
s Józsefnek a jegyese.
Üdvözlégy, szólt, érintetlen
s kegyelemmel teljes lány,
áldott vagy te mindnyájuk közt,
asszony csak van valahány:
mert szépséged megkívánta
atyai bölcs tudomány.
Õ hallgatva míg töprengett,
mit jelentsen e szózat,
újra szól az égi küldött
ismételve e szókat:
ne félj, ne félj, ó, Mária,
Istent szülni méltó vagy.
Mert az Úrnál egyedül csak
te találtál kegyelmet,
megfogansz és megszülöd majd
megváltóját embernek,
Jézus lesz a neve néki,
ki üdvõzit népeket.
Nagy lesz õ, s a Magasságos
gyermekének hívatik:
Istentõl majd Dávid atyánk
trónja néki adatik,
s Jákob népén, nemzetségén
örökké uralkodik.
S miként lesz az, kérdi a Szûz,
mert férfit nem ismerek,
az angyaltól víg jóslattal
hangzik rá a felelet:
Istent szülsz majd, de megtartod
a szüzességjeleket.
Mert a mennyek országából
a Szentlélek száll reád,
akitõl a szûzi méhed
megfoganja a fiát,
atyjának ki mondhatja majd
magasságnak az Urát.
S hogy ne kétkedj, ím, rokonod,
a meddõ s élemedett
Erzsébet is hat hónapja
hord méhében gyermeket,
mert az Úr amit kimondott,
lehetetlen nem lehet.
Legyen nekem igéd szerint,
mondja Szûz az angyalnak,
engedelmes lánya vagyok
a felséges parancsnak,
s méhe szûzen helyet adott
az isteni magzatnak.

Fordította Csonka Ferenc(Szöveggyûjtemény a régi magyar irodalom történetéhez, Budapest, Tankönyvkiadó, 1992, pp. 270-271.)

 

 

NAGYBÖJT

 

A nagyböjt bûnbánati idõszak, amelynek célja, hogy méltón felkészülhessünk legnagyobb ünnepünkre, a húsvétra. A nagyböjti idõszak a csend és kiengesztelõdés ideje, a Jézussal való igazi találkozás lehetõsége.

 

Jusson eszedbe ember, hogy por vagy és a porba fogsz visszatérni."

A nagyböjt hamvazószerdával kezdõdik, amely napon a pap az elõzõ évben megszentelt és elégetett barka hamujával jelöli meg a hívõk homlokát. A szertartás még arra az õsi hagyományra vezethetõ vissza, hogy a hívõk a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre. A hamu egyszerre jelképezi a megtisztulást és az elmúlást.

 

Hamvazószerdától negyven böjti nap telik Húsvétig. Régi egyházi hagyományt õriz ez a negyven napos idõszak is. Emlékeztet arra, hogy Jézus nyilvános mûködésének megkezdése elõtt negyven napot töltött a pusztában, és feltámadása után a negyvenedik napon ment a mennybe. Az Ószövetségben is számos esemény kapcsolódik a negyvenes számhoz, ami ezeknek a jelentõségét hangsúlyozza. Negyven napig tartott a vízözön, negyven évig vándorolt a pusztában a zsidó nép, Mózes negyven napig tartózkodott a Sínai-hegyen és Jónás próféta negyven napos böjtöt hirdetett Ninivében. Az ószövetségi gondolkodás szerint a negyven nap a tökéletes idõ.

A böjt vallásos gyakorlata a figyelem középpontjába állítja a bûnbánatot, a megtisztulást, az áldozat fontosságát. A testi és lelki értelemben is tanúsított fegyelem jele az ember Isten iránti szeretetének és elkötelezõdésének.

 

Kedves Testvéreim!
A nagyböjt kezdetén, amely intenzív lelki gyakorlás idõszaka, a liturgia három bûnbánati gyakorlatot javasol a bibliai és a keresztény hagyományból: az imádságot, az alamizsnát és a böjtöt. Ezek felkészítenek arra, hogy jobban tudjuk ünnepelni a húsvétot, és megtapasztaljuk Isten hatalmát, aki – ahogy húsvét vigíliáján hallani fogjuk – „számûzi vétkünket, lemossa minden bûnünket, a bûnbánóknak ártatlan szívet ad, a szomorkodóknak vigaszt kínál. Távol ûzi a gyûlölködés átkát, és meghozza a békés egyetértést, a zsarnok gõgjét is fékezi.” (Húsvéti örömének)


Szokásos nagyböjti üzenetemben, ebben az évben szeretném, ha különösképpen a böjt értékérõl és értelmérõl gondolkodnánk el. A nagyböjt arra a negyven napra emlékezetet, amelyet az Úr böjtölve töltött a pusztában, mielõtt elkezdte nyilvános mûködését. Ezt olvassuk az evangéliumban: „Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett” (Mt 4,1-2). Ahogy Mózes, mielõtt megkapta a kõtáblákra írt törvényt (vö. Kiv 34,28), és ahogy Illés, mielõtt találkozott az Úrral Hóreb hegyén (vö. 1Kir 19,8), Jézus is imádsággal és böjttel készült küldetésére, amely a kísértõvel való kemény összeütközéssel kezdõdött.

Megkérdezhetjük magunktól, milyen értéke és mi értelme lehet számunkra, keresztények számára, hogy megvonunk magunktól valamit, ami önmagában jó és hasznos lenne létfenntartásunkhoz. A Szentírás és az egész keresztény hagyomány azt tanítja, hogy a böjt nagy segítség ahhoz, hogy elkerüljük a bûnt és mindazt, ami hozzá vezet. Ezért az üdvösség történetében többször visszatér a böjtre való felhívás. Már a Szentírás elsõ oldalain az Úr azt parancsolja az embernek, hogy tartózkodjon a tiltott gyümölcs fogyasztásától: „A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz” (Ter 2,16-17). Szent Vazul az isteni rendelkezést magyarázva megjegyzi: „a böjtöt a Paradicsomban rendelték el”, és „az erre vonatkozó elsõ parancsot Ádám kapta”. Majd így összegzi gondolatát: „A »ne egyél« tehát a böjt és az önmegtartóztatás törvénye (vö. Sermo de jejunio: PG 31, 163, 98). Mivel mindannyiunkra ránehezedik a bûn és következményei, a böjtöt Isten eszközként kínálja nekünk, mely helyreállítja a barátságot az Úrral. Így tett Ezdrás, mielõtt visszaindult számûzetésébõl az Ígéret földjére, az összegyûlt népet böjtre hívva, „hogy megalázkodjunk Istenünk elõtt” (Ezd 8,21). A Mindenható meghallgatta imájukat, és biztosította õket segítségérõl és oltalmáról. Ugyanígy tettek Ninive lakói, akik hallgatva Jónás bûnbánatra szólító felhívására, õszinte szándékuk tanúbizonyságaként böjtöt hirdettek mondván: „Ki tudja, hátha irgalmas lesz, és újra megbocsát az Isten, lecsillapul izzó haragja, és nem kell elvesznünk!” (Jón 3,9) Isten ekkor is látta tetteiket és megkegyelmezett nekik.

Az Újszövetségben Jézus megvilágítja a böjt mély értelmét, megbélyegezve a farizeusok magatartását, akik ugyan aprólékos pontossággal betartották a törvény elõírásait, de szívük távol volt Istentõl. A valódi böjt, ismétli másutt is az isteni Mester, inkább a mennyei Atya akaratának teljesítése, aki „a rejtekben is lát, és megjutalmaz” (Mt 6,18). Õ maga mutat példát erre, amikor negyvennapos pusztai tartózkodása végén azt feleli a Sátánnak, hogy „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik” (Mt 4,4). Az igazi böjt célja tehát az, hogy a „valódi étellel” táplálkozzunk, amely Isten akaratának teljesítését jelenti (vö. Jn 4,34). Ha tehát Ádám nem engedelmeskedett az Úr parancsának, hogy „ne egyen a jó és rossz tudás fájának gyümölcsébõl”, a hívõ ember a böjttel szeretné alázatosan alávetni magát Istennek, bízva jóságában és irgalmában.

A böjt gyakorlata nagyon elterjedt volt a korai keresztény közösség életében (vö. ApCsel 13,3; 14,22; 27,21; 2Kor 6,5). Az egyházatyák is beszélnek a böjt erejérõl, amely képes féken tartani a bûnt, legyõzni a „régi Ádám” helytelen vágyakozásait, és a hívõ ember szívében képes megnyitni az utat Isten elõtt. Ezenkívül a böjt visszatérõ gyakorlat, amelyet a korok szentjei mindig ajánlanak. Aranyszavú Szent Péter írja: „A böjt az imádság lelke, az irgalom pedig a böjt élete, ezért aki imádkozik, az böjtöljön. Aki böjtöl, legyen irgalmas. Aki szeretné, hogy kérése meghallgatást nyerjen, az hallgassa meg azt, aki tõle kér. Aki azt szeretné, hogy Isten megnyissa felé szívét, az ne zárja be az övét az elõtt, aki õt kérleli.” (Sermo 43: PL 52, 320. 332)

Úgy tûnik, napjainkra a böjt gyakorlata veszített lelki értékébõl, és egy olyan kultúrában, amelyet az anyagi jólét keresése jellemez, inkább a testi egészséget karbantartó terápiás eszközzé válik. A böjtölés minden bizonnyal javíthatja a testi egészséget, de a hívõk számára elsõsorban lelki „gyógymód” mindannak leküzdésére, ami megakadályozza õket, hogy önmagukat Isten akaratához alakítsák. Isten Szolgája VI. Pál az 1966-os Paenitemini kezdetû apostoli konstitúciójában felismerte annak szükségességét, hogy a böjt hozzá tartozik minden keresztény hivatásához, amely abban áll, „hogy már ne önmagáért éljen, hanem azért, aki szerette õt, és önmagát adta érte, (…) és hogy a testvérekért éljen” (vö. I. fej.). A nagyböjt jó alkalom lehetne, hogy újra alkalmazzuk az idézett apostoli konstitúcióban foglalt normákat, megerõsítve ezen õsi bûnbánati gyakorlat eredeti és örök értékét, amely segíthet, hogy legyõzzük önzésünket és megnyissuk szívünket Isten és a felebarát szeretetére, amely az új törvény elsõ és legfõbb parancsolata, és az egész evangélium összefoglalása (vö. Mt 22,34-40).

A böjt hûséges gyakorlása hozzájárul ahhoz is, hogy megerõsödjön az emberben a lélek és a test egysége, segít elkerülni a bûnt és növekedni az Úrral való bensõséges kapcsolatban. Szent Ágoston, aki jól ismerte saját negatív hajlamait, és „szörnyen összebonyolódott, összefonódott csomónak” nevezte õket (Vallomások, II. 10.18), A böjt hasznossága címû mûvében ezt írja: „Biztosan gyötrelmet okozok magamnak, de azért teszem, hogy Õ megbocsásson nekem; megfenyítem magam, hogy Õ segítsen, hogy kedves legyek számára, hogy eljussak az Õ szelídségének örömére” (Sermo 400, 3, 3: PL 40, 708). Önmagunk megfosztása az anyagi tápláléktól, amely a testet táplálja, megkönnyíti a belsõ készséget, hogy hallgassuk Krisztust, és az õ üdvözítõ szavából táplálkozzunk. A böjttel és az imádsággal lehetõvé tesszük számára, hogy csillapítani tudja azt a lelkünk legmélyérõl fakadó éhséget, amit bensõnkben tapasztalunk: az Isten iránti éhséget és szomjúságot.

A böjt egyidejûleg abban is segít, hogy tudatára ébredjünk, milyen helyzetben él sok testvérünk. János apostol így figyelmeztet elsõ levelében: „Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki – bár bõven van neki a világ javaiból –, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja elõle a szívét?” (1Jn 3,17). Az önként végzett böjt segít követnünk az irgalmas szamaritánus példáját, aki lehajol és a szenvedõ testvér segítségére siet (vö. Deus caritas estenc., 15). Ha szabadon úgy döntünk, hogy megfosztjuk magunkat valamitõl azért, hogy másokat segítsünk, ezzel konkrétan megmutatjuk, hogy a nehézségekkel küzdõ felebarátunk nem idegen számunkra. Éppen azért, hogy elevenen tartsuk magunkban ezt a befogadó és figyelmes magatartást a testvérek felé, bátorítom a plébániákat és a közösségeket, hogy a nagyböjtben még inkább gyakorolják a személyes és a közösségi böjtöt, Isten igéjének hallgatását, az imádságot és az alamizsnát. Már a kezdetektõl ez jellemezte a keresztény közösséget, amelyben rendkívüli gyûjtéseket tartottak (vö. 2Kor 8-9; Róm 15,25-27), és arra hívták a hívõket, hogy adják a szegényeknek mindazt, amit a böjtnek köszönhetõen félretettek (vö. Didascalia Ap., V. 20,18). Ma is újra fel kell fedeznünk és ösztönöznünk kell ezt a gyakorlatot, különösen a nagyböjti liturgikus idõ során.

Mindabból, amit mondtam, világosan látszik, hogy a böjt fontos aszketikus gyakorlat, lelki fegyver, amely segít, hogy ne ragaszkodjunk helytelenül önmagunkhoz. Önként lemondani az étel és más anyagi javak élvezetérõl, segíti Krisztus tanítványát, hogy uralkodjon az eredeti bûntõl meggyengült természetébõl fakadó vágyain, amelyek negatív hatásai átjárják az ember egész személyiségét. Helyesen biztat egy õsi, nagyböjti liturgikus himnusz: „Utamur ergo parcius, / verbis, cibis et potibus, / somno, iocis et arctius / perstemus in custodia – Legyünk mértéktartóbbak a szavainkban, az ételben és az italban, az alvásban és a játék terén, legyünk még éberebbek”.

Kedves Testvéreim! Ha jól megnézzük, a böjt legvégsõ célja – ahogy Isten Szolgája II. János Pál pápa írta –, hogy segítsen önmagunkat egészen Istennek ajándékozni (vö. Veritatis splendor kezd. enciklika, 21). Tartsuk fontosnak a nagyböjtöt minden családban és minden keresztény közösségben, hogy általa eltávolítsuk mindazt, ami szétszórttá teszi lelkünket, és megerõsítsük azt, ami táplálja a lelket, megnyitva szívünket Isten és a felebarát szeretetére. Fordítsunk több figyelmet az imádságra, a szentírásolvasásra, a bûnbánat szentségéhez és az Oltáriszentséghez járulásra, fõleg a vasárnapi szentmisén. Ezzel a belsõ készséggel lépjünk be a nagyböjt bûnbánó légkörébe. Kísérjen minket a Boldogságos Szûz Mária, Causa nostrae laetitiae (Örömünk oka), és támogassa törekvésünket, hogy szívünk megszabaduljon a bûn rabságától, hogy egyre inkább „Isten élõ tabernákulumává” tegyük. Miközben imáimról biztosítok minden hívõt és egyházi közösséget, hogy eredményes nagyböjti idõszakot éljen, ezzel a jókívánságommal szívbõl terjesztem ki mindenkire apostoli áldásomat.

 

 

VÍZKERESZT

A római katolikus naptár szerint Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenésének napja.

január 6.


Házszentelés a Hittudományi Fõiskolán

Vízkereszt: a római katolikus naptár szerint Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenésének napja. 
Ezen az estén a zsolozsma Magnificat antifónájában ezt imádkozzuk: .Három csodát ünneplünk ezen a szent napon: Ma a csillag elvezette a bölcseket a jászolhoz, ma borrá lett a víz a menyegzõn, ma a Jordánban Krisztus felvette János keresztségét, hogy üdvözítsen minket, alleluja." Az ünnepet követõ hétköznapokon szintén olyan szentírási részeket olvasunk fel evangéliumként, melyek felfedik számunkra Jézus igazi természetét, valóját, isteni származását, küldetésének lényegét.

A házszentelésben Isten áldását kérjük otthonainkra. 
Amikor szentelt vízzel meghintünk tárgyakat, akkor azt kérjük, hogy azok kössenek össze bennünket Istennel, ne csak hétköznapi eszközök legyenek, hanem általuk jussunk közelebb ahhoz, aki az életet adja, fenntartja. Óvjon meg bennünket mindattól, ami ártalmas és segítsen nekünk, hogy jobban szerethessük azokat, akikkel együtt élünk, ránk vannak bízva. 
Életünk bensõ tere a házunk, lakásunk, ahol védve érezzük magunkat, ahová nem engedünk be akárkit, ahol pihenni tudunk, le tudjuk vetni szerepeinket, álarcainkat, ahol különösen szeretnénk, hogy elfogadjanak bennünket, úgy ahogy vagyunk. 
Kérjük áldja meg Isten, hogy a mi erõfeszítéseinket, hogy otthonunk, bensõ terünk, annak légköre, meghitt hangulatú, egységet teremtõ, az élet üdítõ forrása legyen.